Engedély angolul


Az engedély pontos angol jelentése alapvetően két dologtól függ. Függ egyrészt attól, hogy ki adja ki, másrészt pedig attól, hogy mire vonatkozik.

Mai bejegyzésünkben ezen ismérvek mentén vizsgáljuk meg részletesen a szóba jöhető kifejezéseket.



1. Permit


Ha egy hatóság által kiállított engedélyről van szó, akkor a „permit” lesz a megfelelő választás. Soha sem fogjuk elfelejteni, ha a „building permit” (építési engedély) kifejezést a fejünkbe verjük, hiszen ez rengetegszer előfordul jogi szövegekben. Persze nem csak építésre, hanem bármi másra kérhetünk engedélyt a hatóságtól, és ezek esetében mindig a „permit” szót kell használnunk, így például „demolition permit” (bontási engedély), „occupancy permit” (használatba vételi engedély”, provisional permit (elvi engedély), stb.



2. Licence


A permit minden esetben egy egyszeri engedély, gyakorlatilag egy hatósági aktus. Ezzel szemben a „licence” nem egy adott cselekményre vonatkozik, hanem egy adott időszakra. Gondoljuk arra, hogy a „driving licence” (vezetői engedély) több évre szól, ill. az „operation licence” (működési engedély) is egy időszakra vonatkozik. Ebben az értelemben a licence is hatóság által kiállított engedélyt jelent.

Azonban a „licence” jelenthet magánjogi engedélyt is, amit a magyar „licencia” kifejezés jól érzékeltet. Itt egy felhasználási engedélyról van szó, amit valamely szellemi tulajdonhoz fűződő jog tulajdonosa ad egy másik személynek. A „licence to use” (felhasználási engedély) vagy „trademark licence” (végjegy-használati engedély) jól ismert kifejezések a szellemi alkotások jogában.



3. Permission


Ha egy magánszemély ad engedélyt valamire, akkor ez egyszerűen „permission”. Amíg a „permit” tulajdonképpen egy hatósági engedély, a „permission” nem más, mint egy egyszerű megengedés.



4. Authorization


Az „authorization” is ide kapcsolódik, noha gyakran felhatalmazás értelemben használjuk. Minden olyan esetben bevett, amikor egy hatáskörrel rendelkező testület vagy személy engedélyt ad valakinek egy cselekményre, mint ahogy a “corporate authorisation” (társasági jog felhatalmazás) vagy “Product Authorization” (forgalomba hozatali engedély) kifejezésekben ismerősen csenghet az olvasó számára.



5. Clearance


A speciális jelentésű szavak köréből szeretném kiemelni a „clearance” szót, amelynek többféle jelentése van, többek között jelent hatósági engedélyt is speciális viszonyban, például „regulatory clearance” (felügyeleti engedély) vagy „clearance in aviation” (felszállási engedély), stb.



Reméljük, segítettünk tisztázni a fogalmak közötti különbséget.

Ha további kérdése lenne a témával kapcsolatban, tegye fel a hozzászólások szekcióban, igyekszünk minél hamarabb válaszolni!